Korrupció és Versenyképesség
A korrupcióellenes törvény beterjesztése kapcsán egy rádióinterjúban megdöbbenve hallottam a miniszterelnöktől, hogy becslések szerint korrupció miatt a közbeszerzések átlagosan 30%-al kerülnek többe a reális árnál. Nem a szám nagyságán döbbentem meg, hanem azon, hogy a miniszeterelnök ennyire alábecsüli a korrupció okozta gazdasági kárt. Igaz, ehhez még hozzátette, hogy számolni kell további károkkal is, hiszen az elvégzett munkával szembeni „minőségi kifogások nehezebben érvényesíthetők”, majd ezzel a fordulattal fejezte be a kárfelmérést: „Nem is beszélve az okozott morális károkról!” Ez utóbbi két tényezőnek a számszerűsítésére azonban már nem vállalkozott. Kár, mert így csak egyetlen szám hangzott el, a +30%, ami nagyságrendekkel eltörpül a másik két említett tényező okozta károkhoz képest.
Kíséreljük meg először a „morális károkat” megbecsülni, mely egészében nyilván felmérhetetlen, de ennek is van olyan része ami nagyon is számszerűsíthető. Tudjuk például, hogy gazdaságunk egyik nagy versenyhátránya a munkaerő túladóztatása. Azt is tudjuk, hogy annál magasabbak az adók, minél rosszabb az adómorál, hiszen emiatt kell keveseknek sok adót fizetni. De hogyan lehet elvárni az adófizetőtől jobb morált, mint azoktól akikre rábizza a befizetett adóját? Miért fizessen, ha tudja, úgyis ellopják? Az eltitkolt jövedelmek után be nem fizetett adók éves mennyiségét ezer milliárdokra becsülik, ami nagyságrenddel haladja meg a közbeszerzések értékének 30%-át.
A „minőségi kifogások nehezebb érvényesítése” terminológia pedig erős eufémizmus. Itt ugyanis arról van szó, hogy egy útfelújítást például, ahelyett, hogy tisztességesen megcsinálnának és legalább tíz évig nem kellene hozzányúlni, úgy végeznek el, hogy két év múlva kezdhetik az egészet elölről, így pedig a már említett +30% helyett ötszörös a költség. Ez a becslés építőiparban járatos kollégáim szerint teljesen reális. És ez még mindig csak a direkt kár, az indirekt, össztársadalmi kár, az ismétlődő kátyúkban sérülő járművek, a felesleges forgalomelterelések és dugók miatti munkaidő kiesés, a soha meg nem szűnő útfelbontásokból és építkezésekből áradó por okozta rombolás és egészségkárosodás, stb., stb., számszerűsíthető értéke ennek is többszöröse lehet.
Sajnos azonban még ez a nagyságrendi többletköltség sem a teljes kár. A korrupció a legnagyobb veszteséget a magyar gazdaság egészének versenyképességében okozza. A fenti példában a kivitelező lehet, hogy rövid távon jól jár és rendszeresen új közbeszerzési megbízáshoz jut, de eközben cége lezüllik, hiszen belül mindenki tudja, hogyan jutott megbízáshoz, és mindenki lecsípi a maga részét. Ezzel a céggel, ezzel a tudással valódi versenyben, valódi piacon sohasem boldogul. Versenyképes termékhez ugyanis legalább annyira kell az igényes vevő, mint az igényes gyártó, szolgáltató vagy kivitelező. A vevő az, akitől a pénzt kapjuk, az ő igényeit tanuljuk meg kiszolgálni. Ha a vevőt korrumpálni lehet, akkor ennek módját fogjuk megtanulni, mert ezen múlik a siker. Ez is egy know-how, tudni kell kit érdemes, mikor, mennyivel korrumpálni, és aki ezt jobban tudja, az a nyertes. Csak ebből nem lesz versenyképes termék. Azt hiszem, hogy a magyar gazdaság versenyképességének legnagyobb akadálya nem a tőkehiány, nem is a magas adók, hanem a minőségre igényes vevők hiánya. A vesztes tehát nemcsak az adófizető, akinek a közbeszerzők ellopják a pénzét, hanem a vállakozó is, aki elkényelmesedik, mert nincs aki kikényszerítse belőle a valódi minőséget.
Panaszkodhatunk, hogy a köztulajdon szolgái milyen korruptak és várhatjuk, hogy szentek legyenek. Nem lesznek azok, mi sem vagyunk azok. Meg lehet próbálni csökkenteni a korrupciót drákói törvényekkel, lehet a feljelentőt védeni és jutalmazni, az is elképzelhető, hogy ennek lesz némi pozitív hatása. De elsősorban nekünk, vállalkozóknak kell megpróbálni olyan piacokat keresni, ahol valóban a minőségen múlik a siker. Létezik ilyen is, és ott hosszabb távon sokkal jobban járunk.
(Utánközlés az fn.hu-ról)
2010. 02. 17., 15:12
Tisztelt Bojár Úr !
De szép is lenne korrupció nélkül.
De legalább mondana pár helyet a világon, ahol a közpénzt korrupció nélkül költik el .
2010. 02. 21., 20:15
Teljesen egyetértek a Bojár úr által írottakkal!
Talán érdemes lehet meghallani a Graphisoft történetből, hogy milyen jól lehet sikeresnek lenni kő kemény munkával és valódi versenyben edzett, okos, kreatív, kemény, harapós, elszánt, győzni akaró, bátor csapattal, ahol mindenki minden percben tudja, hogy csak a teljesítményen múlik a győzelem, senki nem fog “rásegíteni”. A történet az én szememben a fent írottakat (melyek logikai alapon is persze megállják a helyüket) különösen hitelessé teszi.
Én szeretném megosztani, hogy a valós, tartalmi versenyben való győzelem egy AKKORA érzés, olyan adrenalin bomba, akkora erő, olyan felemelő, hogy azt én nem cserélném el semmilyen megrendelésre, vagy ilyesmi.
Az, hogy kicsi-pici cégem időnként győzni tud, az, hogy van, amikor mi vagyunk a legjobbak egy akkora érzés, amit elcserélni egyszerűen épeszű ember nem lehet hajlandó. És kik a legnagyobb szövetségeseink, akiktől a legtöbb pozitív motivációt kapjuk? A többi olyan cég, akik szeretnek versenyezni, szeretnek győzni, akik imádják azt az érzést, ha ők a legjobbak (de tényleg a legjobbak, nem pedig a legjobban csalók). Bizony legjellemzőbb, hogy alul maradunk, mert az adott dologban más jobb; de ez arra motivál minket, hogy mégjobbak legyünk, mégkeményebben dolgozzunk, mégkedvezőbb értékajánlattal forduljunk az ügyfeleinkhez, mégnagyobb hozzáadott értéket tudjunk teremteni számukra. Ez a VERSENY. És ez nagyon nagyon izgalmas! Az, aki odajön és csal, lehet, hogy ideig óráig “nyer”, de valójában óriási vesztes: egyszerűen nem kaphatja meg a legnagyobb érzést, mert bár az ő kezét emelik fel a boxmeccs végén, de akárhogyan is volt: nem tudhatja biztosra, hogy ő-e a jobb boxoló. Aki valaha is érezte az IGAZI GYŐZELEM érzését, nem hiszem, hogy hajlandó lenne fizetni azért, hogy megkapja a hamisat. Mert azzal valójában nem kap, hanem elveszít: elveszíti az igazi győzelem esélyét. Van itt egy nagyon fontos momentum: kezdjük el vizsgálni azt, hogy mi történik, ha egy jó értelemben és tisztán versenyző piacon, ahol tehát olyan cégek sorakoznak, akik minden reggel úgy kelnek és minden este úgy feküdnek, hogy erőnek erejével keresik, hogy hogyan tudnak nagyobb hozzáadott értéket biztosítani ügyfeleiknek megjelenik egy csaló! (1) A csaló először is a versenyezni és győzni szeretők ellensége lesz, mert felborítja a pályát. És mivel a versenyezni, győzni szeretők elemi érdeke, hogy a pálya egyenes és tiszta legyen (ilyen értelemben is legalább annyira szövetségesek, mint versenytársak), ezért gyorsan el lesz takarítva és a pályától távol lesz tartva a csaló. Ez egy elégséges biztosíték, hogy a korrupt stratégia ne legyen domináns, hanem recesszív legyen. De ez a biztosíték nem is szükséges. Ugyanis van egy másik is. (2) Az ügyfeleink is versenyeznek egymással. Ők is imádnak győzni, jobbak lenni, és ők is keresve keresik, hogy hogyan adhatnak többet és mégtöbbet, jobbat és mégjobbat az ügyfeleiknek. Nomármost: ha a csaló győz, akkor marha nagy baj van, mert ezzel a megrendelő távolabb kerül a stratégiai céljaitól, minthogyha a legnagyobb hozzáadott értéket nyújtó szállítótó választaná. Ez nyilván, hogy az utolsó dolog, amit akarna, hiszen a versenytársai mindez alatt a legütősebb beszállítót választják és elhúznak a csalót választó “vesztes” mellett. A vevői/ügyfél oldal valódi versenyző jellege is tehát önmagában elégséges, de nem is feltétlenül szükséges feltétele annak, hogy a korrupció recesszív stratégia legyen.
(1) és (2) következménye, hogy tudunk adni egy definíciót arra, hogy legkevesebb milyen esetekben NEM működik a korrupció: azokban az esetekben, ahol vagy a szolgáltatói, vagy a vevői oldal jellegzetesen siker orientált, versenyezni imádó szereplőkből áll. Marad a korrupciónak tehát az a terep (vagy annak egy része), ahol sem a szállítói, sem a vevői oldal nem hordoz elég valódi versenyzőt ahhoz, hogy a táblát felborogatót villámgyorsan eltakarítsák. Nos pontosan emiatt olyan NAGYON FONTOS, hogy mekkora is a korrupció mértéke, milyen is az elterjedtsége. Mert ugyanis ez határozza meg, hogy per definícó recesszív, vagy legalább potenciálisan domináns stratégia-e korruptnak lenni. Ezért nem elégedhetünk meg azzal az elkenéssel, hogy “de máshol is van korrupció”. Igen? És ott recesszív vagy domináns stratégia-e? Ott mennyire gyorsan és lehajtott fejjel kerül süllyesztőbe a pályát felborító? Mi van akkor, ha két ország versenyzik: az egyikben bár előfordul (mint minden hülyeség), de recesszív stratégia a korrrupció, a másikban pedig domináns? Mi van, ha három ország vállalati versenyzeznek: kettőben recsszív a korrupció, a harmadikban domináns? Mi lesz? A harmadik felborítja a pályát? Nos akkor a másik kettő gyorsan eltakarítja őt a láthatárról. Hogyan akarunk versenyképes országot úgy, hogyha nem minden reggel úgy kelünk és nem minden este úgy fekszünk, hogy hogyan tudunk többet, jobbat, szebbet, tartósabbat, okosabbat adni az ügyfeleinknek? Ha a belső piacon a korrupció csak potenciálisan domináns stratégia, akkor úgy mosnak le minket a korrupcióval belső piacon recesszív versenytársaink, olyan horoggal ütnek ki, hogy utána magunkhoz sem tudunk térni.
Ezen kívül, ahogy már korábban is írtam: ha valaki megtapasztalhatta, hogy mekkora érzés IGAZI VERSENYBEN NYERNI, akkor ép ésszel nem lesz vevő a korrupcióra, sem vevői, sem eladói oldalon. Ezért is fontos, hogy mekkora a korrupció aránya egy piacon, mert ha sokan vannak, akik megtapasztalták a NAGY ÉRZÉST, akkor ott recesszív lesz a korrupció. De, ahol a korrupció potenciálisan domináns, ott eleve többen vannak, akiknek nem adathatott meg az IGAZI GYŐZELEM érzése. Tehát, ha azt hisszük, hogy az nekünk megnyugtató, hogy máshol is előfordul korrupció, akkor az szinte bizonyítéka annak, hogy NÁLUNK nincs rendben a helyzet!!!!!!!
Egy történet arról, hogy mi a különbség a domináns és a recesszív korrupciós helyzet között: régen, amikor a jogosítványért tanultam, miután ő előre proaktívan elmondta, hogy mennyi pénzzel kell “megkenni” majd a vizsgáztatót közöltem a tanárral, hogy az én vizsgáztatóm nem fog egy fillért sem kapni tőlem, mert szeretném azt érezni, hogy TÉNYLEG megtanultam vezetni. És, hogy én azért fizessek, hogy aztán ne érezhessem, hogy TÉNYLEG tudok, na ez minimum rossz üzlet. Erre a tanár mit tett? Átküldött egy másik tanárhoz, akire a kollégái mint csudabogár néztek, mert róla úgy hírlett, hogy képes korrupció mentesen is feddhetetlen szintre tanítani a diákjait. Ő volt a különc, az odd one out. Jött is a vizsga. Kijelölték a vizsgabiztost, és ekkor kemény rossz érzést láttam a tanár arcán! El is mondta, hogy nem nagyon fog ám sikerülni a vizsgám. Sikerült. Visszaértünk a telepre, ahol is fültanúja lehettem annak, hogy a tanárom meséli a kollégáinak, hogy valami elképesztő dolog történt: ennél és ennél a vizsgabiztosnál úgy ment át most egy srác, hogy NEM lett megkenve. Ezzel arra célzott, hogy ez a vizsgabiztos még a nem korruptan is vezetni tudó szintű diákokat sem engedi jellemzően át, hacsak nem kapja meg az elvárt “kenést”. De most valami más történt! Elmondom mi volt a más: az, hogy abban a kocsiban ketten ültek, akik nem akartak kenni és csak egy ült, aki kenést akart. Vesztett. No: ennyire fontos, hogy mekkora is az az arány, amiben a korrupció megnyilvánul. A példám egy a korrupciót mint domináns tranzakciós mechanizmust hordozó piacot mutatott be. De mégis arról szólt: valójában mennyire könnyű megfordítani és helyre tenni a dolgot. Egyedül nem ment volna, de ketten már ment! Mindkettőnk őszinte és boldog meglepetésére! Mondjam azt: pikk pakk recesszív stratégiává lehet sorvasztani a korrupciót hazánkban, csak……. kell még egy ember???